Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

társkereső

Intimitás az első randin? Ma már nem tabu!

Intimitás az első randin? Ma már nem tabu!

Úgy érzed, túl közel engedted magadhoz már az első találkozáskor a másikat? Nem szeretnéd elrontani a bimbózó kapcsolatot azzal, ha már az első alkalomkor az ágyban kötnétek ki?

int.jpg

Neveltetés, erkölcsi normák, hozzáállás és bizony a vérmérséklet is befolyásolják, hogy kinél mi fér bele. Napjainkban a határok egyre tágabbak, és nem ritka az sem, hogy egyébként visszafogott, konzervatív gondolkodású nők is belemennek egyéjszakás kalandokba. Emberi mivoltunkat és szenvedélyeinket akkor sem tagadhatjuk le, ha közben neveltetésünk vagy gondolkodásmódunk teljesen mást diktálna. Az intimitás ma már az első randin sem számít tabunak, és attól korántsem vagy könnyűvérű, ha rövid ismeretség után odaadod magad egy izgalmas idegennek.

Tény azonban, hogy gyakran az élet írja a legelképesztőbb sztorikat. Előfordulhat, hogy akkor és úgy ismered meg a számodra ellenállhatatlan személyt, amikor és ahogyan az nem lenne megengedett. A hűtlenség kérdéséhez mindenki másként áll hozzá. Aki szenvedő félként tapasztalta meg, az minden bizonnyal ellene van, mások pedig édesen bűnös jellege miatt nem tudnak lemondani a benne rejlő izgalmakról. Legyen akárhogy is, ha otthonod falain belül nem oldható meg a találka, akkor sem kell lemondanod az igényes környezetről. A fővárosi búvóhelyek színvonalas helyszínt teremtenek egymás megismeréséhez, ahol ráadásul közelebb is kerülhettek egymáshoz.

Sokan az ismeretség kezdeti fázisában attól tartanak, hogy a kapcsolat egész további alakulását elronthatják azzal, ha könnyen odaadják magukat. Manapság azonban egészen más normák elfogadottak, mint körülbelül 40-50 évvel ezelőtt. Amit nagyanyáink még elképzelni sem tudtak az ismerkedés során, az számunkra már teljesen egyértelműnek tűnik. A szexuális szabadosság nem azonos a könnyűvérűséggel. Ha két idegen úgy talál egymásra, hogy már az első percben érzik a vonzalmat és minden érintés felér egy áramütés erejével, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy ugyan miért várnának a beteljesüléssel. Míg egykoron sokak számára elképzelhetetlen volt a házasság előtti intim viszony, addig manapság már szinte alig akad, aki egészen a nászéjszakáig tartogatná magát. A fantáziák és a belső tűz kiélése, megtapasztalása közelebb vihet ahhoz, hogy megismerd saját magad és valóban olyan partnerre lelj, akivel az intimitás is tökéletesen működik.

Két ember kapcsolata sokkal többről szól természetesen, mint a puszta szexualitás. Éppen ezért a megfelelő viselkedéssel, nőiséged titokzatosságának megőrzésével akkor is izgalmas maradhatsz egy férfi számára, ha már az első találkozás alkalmával egymásba gabalyodtok. Ha otthon nem tudjátok megoldani a találkát, vagy feldobnátok az ismerkedés kezdeti fázisát az idegen környezettel, akkor számos kényelmes szerelmi fészek közül válogathattok a fővárosban. A testi kapcsolat és az intimitás kiemelt jelentőséggel bír egy kapcsolat működőképességét illetően. Ne becsüld tehát le az ebben rejlő erőt!

Fotó: pedrosimoes7/everystockphoto.com

Szólj hozzá! szex viszony első randi vonzalom Tovább
Intimitás az első randin? Ma már nem tabu! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Hogyan hívj el valakit randira Hogyan hívj el valakit randira

A bejegyzés trackback címe:

https://tarskereso.blog.hu/api/trackback/id/tr5911997306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

társkereső

Tippek, tapasztalatok, tudomány, randisztorik és poénok - amit a társkeresésről és a párkapcsolatokról tudni akartál

Ha társat keresel...

  • Párom.hu - Magyarország kedvenc társkeresője

Ott vagyunk a Facebookon is!

Tovább a Facebook-ra

Címkék

50+ (1) adatlap (4) ajándék (2) aktivitás (1) átverés (1) babona (2) barát (1) baráti kör (1) bemutatkozás (6) biztonság (2) bók (1) boldogság (1) buli (1) célok (2) család (1) csók (2) csokoládé (1) csól (1) díj (1) diploma (1) diplomás társkeresők (1) döntés (2) dress code (1) egészség (1) egyedülálló szülő (2) egyenlő (1) eldugott helyek (1) elfogadás (1) élhetőség (1) eljegyzés (1) ellenség (1) előítélet (1) első randi (8) elvárások (1) érdeklődés (1) érdeklődési kör (6) esküvő (1) év (1) facebook (1) félelem (1) feszengés (1) fesztivál (1) fizetés (2) fóbia (1) fogyás (1) fotó (2) ghosting (1) gyerek (4) gyerekvállalás (2) gyűrű (1) házasság (4) hazugság (2) helyszín (1) hivatás (1) időhiány (1) időtöltés (1) igazságosság (1) instant üzenet (1) internetes (1) internetes randioldal (12) ismerkedés (20) január (1) jelek (1) jóslás (2) kapcsolat (6) kapcsolat építés (1) karácsony (2) kezdeményezés (1) kikapcsolódás (1) kommunikáció (14) koncertek (1) közösségi oldalak (3) közös program (1) közös programok (1) külföld (1) külföldi (2) külfölg (1) kultúra (1) lehetőségek (1) lélek (1) Luca-nap (1) mágia (1) masszázs (1) megcsalás (3) megjelenés (1) meglepetés (1) megújuló (1) mobil (1) motiváció (1) munka (1) név (1) nyár (2) nyaralás (4) nyitott (1) nyitottság (2) offline (1) oktatás (1) oldalak (1) öltözködés (3) önfejlesztés (1) online ismerekedés (4) online ismerkedés (1) őszinteség (9) ösztönzés (1) ötvenes férfiak (1) ötvenes nők (2) párkapcsolat (18) párkereső (1) pénz (1) pozitivitás (1) profilkép (3) programok (2) pszichológia (6) randi (11) randiapp (1) randioldal (10) randisztori (2) randizás (1) romantika (3) romantikus helyek (1) ruha (1) segítség (1) SMS (1) stílus (1) stressz kezelés (1) szakértő (1) szakítás (4) szerelem (10) szervezés (1) szerződés (1) szex (3) szingli (1) Szinglik Napja (1) szülinap (1) szülő (1) tanácsok (1) tanulás (1) társaság (2) társkeresés (23) társkereső (4) társkereső oldal (7) technológia (1) tél (1) teltebb (1) testbeszéd (2) többnejűség (1) toplista (1) törvény (1) tudomány (5) türelem (1) újrakezdés (1) ünnep (1) utazás (3) üzenet (2) vakrandi (1) válás (1) Valentin-nap (2) vallás (1) vers (1) videó (1) visszautasítás (4) viszony (2) vita (1) vonzalom (7) Címkefelhő

Archívum

  • 2023 augusztus (1)
  • 2023 július (5)
  • 2023 június (3)
  • 2023 május (5)
  • 2023 április (4)
  • 2023 március (4)
  • 2023 február (4)
  • 2023 január (5)
  • 2017 október (3)
  • 2017 július (1)
  • 2017 február (1)
  • Tovább...

Blogajánló

Jackie, a jófiú Hejjj, végrevalahára ismételten visszatért közénk a Távol-Kelet királya, a baleseti sebészet állandó bentlakója, a tökéletes bunyós akciófilmek atyja és nem utolsósorban, de legfőképpen Alonzo Mosely szjúperfantasztikusanelképesztőenhipermegaszerűenelsőosztályúanhátbaveregetőslegeslegnagyobb… alonzomosely.blog.hu
blog.hu
süti beállítások módosítása
Dashboard